Újra köztetek lenni

Ahogy a vonat kirobogott a megállóból, Hiei szíve egy pillanatig kihagyott a látványtól. Újra végig futott benne mindaz, amit álmában látott. Álmában szörnyen nyomasztó érzés kerítette hatalmába, most mégis kellemes borzongás futott végig testén. Hacsak egy pillanatra is, de látta Ren Taot.

Ledöbbenve dőlt neki a vonat ajtajánál lévő függőleges kapaszkodónak. Zöld szemei elmerengve pásztázták a padlót.

-        Mintha szellemet láttál volna. – heccelődött őrzője. Yarot a vonaton Hiein kívül senki nem vette észre, bár kevesen ültek a hosszú kocsiban. A lány mégsem felelt. Zavartan figyelte a padlót, szíve a torkában dobogott hosszú percekig. Felzaklatta, amit látott. Valahol jóleső örömmel töltötte el őt, de egyben feszülté is vált. Ren visszatért japánba. Mindeddig haragudott a fiúra és távol akart maradni tőle. „És most mégis…”. Összeszorította lehunyt szemeit. „…most mégis… miért érzek ilyen furcsán?”

-        Mit is mondtál? – nézett fel hirtelen a szellemre. Yaro gondterhelten vonta össze szemöldökeit.

-        Valami komoly gond lehet veled. Treynek igaza volt, szótlan vagy és még furcsa is. Ez a miatt a hülye álom miatt van Hiei? – fonta össze karjait a fiú, miközben megrovó tekintettel nézett a lányra.

-        Ne haragudj. Kicsit össze vagyok zavarodva. Túl sok minden történt az elmúlt napokban. – felelte védence. Hiei tekintetét az ablakra emelte és csendben figyelte a vonat mellett elsuhanó tájat.
- Tudd meg aggódom, nem omolhatsz össze. Most nem. Kezdődik a viadal. - mérte végig a sámán lányt.
- Értem? Pffff... - nevetett fel. - Te tudod a legjobban, hogy miattam igazán nem kell aggodalmaskodni. Kitűztem a célt és véghez is viszem, mindegy hány további évünket emészti fel még. Nem tágítok mellőle. - nézett komolyan szelleme mályvaszín tekintetébe, oly eltökéltséggel, mint minden alkalommal, mikor szóba kerül ez a dolog. Szívét melegség töltötte el, hogy Hiei évek múltán is ilyen kitartó a céljukat illetően, mégis aggodalommal kerítette hatalmába mikor arra gondolt, hogy a lánynak ezenkívül nincsenek további tervei. Kesernyés ízt ad mindez a jóleső melegséghez.
- Értettem. Bízok benned. - mosolyodott el elégedetten, lehunyva szemeit.

***

Tokyo városát a lemenő nap, narancsszínű fénysugaraiban áztatta. Az északi fiú és a lány egy parkon vágtak át, hogy meggyorsítsák a haza utat. Trey égnek meredő fürtjeit borzolta a hűvös téli szél. A vihar nyomait már eltakarították, de még most is töredezett ágú kopasz fák és hatalmas pocsolyák szegélyezték a két fiatal útját.

-        Óriási pusztítást végzett ez a jégvihar. Most mégis milyen csöndes a környék. – nézett körbe Haru miközben a boltban vásárolt sós nassolnivalót ropogtatta. Trey már a második szelet csokiját tömte magában. A fiú másik kezében a boltban vásárolt egyéb édességeket és sós nasikat cipelte, hódeszkáját pedig egy szíjjal erősítette a hátára.

-        Veszélyes dolog magunkra haragítani a természetet. Azonban ilyenkor a föld anya pontosan úgy viselkedik, ahogy mi emberek is szoktunk. Miután kidühöngte magát, nyugalom és béke ereszkedik mindenre. Mégha kissé megfáradt béke is. – elgondolkodva egy kis szünetet tartott s csak ezután folytatta a monológot - A városra pedig igazán ráfér néha egy frissítő zuhé. Olyan mintha vihar lemosná a város mocskát. – emelte az égre éjfekete tekintetét

Haru szinte megbabonázva figyelte a sámánt. A fiú szavai egészen meghatották. Trey annyit viccelődik és komolytalankodik, hogy néha egészen elfeledteti az emberrel mennyire mélyérzésű és milyen szorosan kötődik a természetéhez. A ruházata ellenére, Haru gyakran megfeledkezik róla, hogy Trey ainu. Nem mintha valaha is zavarta volna mindez. Azóta ragaszkodik a fiúhoz, hogy először találkoztak. Őszintén kedveli őt, bár ez Treynek talán sosem tűnt fel. A sámánfiú fekete szemei csak úgy csillogtak, miként őszinte hittel és rajongással beszélt a természet szelleméről.

Corey a szelleme szintén olyan átható tekintettel figyelte a fiút, akárcsak Haru. Boldog mosollyal hallgatta a szavait a kis minike, Trey vállán ülve levélkéje alatt.

A barátaival töltött három év alatt Haru képességei sokat fejlődtek. Ma már tisztán látta a szellemeket és a mélyen rejtőző médiumi képességeit személyesen Anna vette kezelésbe. Haru egyáltalán nem bánta meg, hogy a lányhoz szegődött tanítványnak. A szőke hajú médium kemény mester volt, tele elvárásokkal, nagyon is magasra tette a lécet, ha feladatokról volt szó, de ennek hála Haru képességei nagyon gyorsan fejlődtek.

-        Ezen még sohasem gondolkodtam el, de igazad van Trey, ez valahol nagyon is szükséges. – mosolyodott el Haru. A fiút hirtelen zökkentették ki a lány szavai, de azután kacsintva a Harura nézett.

-        Hé, nekem mindig igazam van! És ha már itt tartunk, a nasi vásárlás is az én ötletem volt. – mutatott elvigyorodva Haru kezében lévő üres zacskóra. Alig hagyták el a boltot a lány is teljesen elpusztította a vásárolt sós desszertjét. Egészen belepirult, ahogy az üres zacskóra nézett. – Az egészet betoltad. – nevetett fel Trey. – Nem gáz, már én is benyomtam két csokit, szerintem még maradt belőle a zacskóban. – nyitotta szét a szatyor füleit és turkálni kezdett az előre bevásárolt édességek között, amiket ínséges időkre szántak Haruval. Úgy tervezték eldugják a házban egy olyan helyre, amit még Anna sem ismer.

Trey karja már könyékig eltűnt a zacskóban, ahogy a fiú feje is, mikor Haru megtorpant és megragadva az északi sámán felsőjét visszahúzta a fiút.

-        Trey… - szólt halkan. A fiú megtorpant és zavart tekintetét a lányra emelete.

-        Épp idejében. Biztosak voltunk benne, hogy erre jöttök majd gyerekek. – jegyezte meg egy fellengzős férfi hang. Trey tekintette a lányról a nem messze álló két alakra siklott. Hamar megérezte a két férfi furioku kisugárzását és már pontosan tudta mi következik.

-        Hé srácok, nem akarunk balhét oké? Szóval menjen szépen mindenki a maga dolgára. – jelentette ki az északi fiú, miközben lassan leengedte a kezében lévő zacskót, hogy harca kész legyen, bár remélte, hogy nem kell Harut bajba kevernie ilyesmivel.

-        Mi sem akarunk felesleges vérrontást. Végülis elég ciki lenne, ha itt a barátnőd előtt vernénk péppé, nem igaz kölyök? Ha átadod a védőszellemedet és az orákulomodat már itt sem vagyunk. – emelte fel mentegetően a kezeit a magas, göndör fekete hajú férfi, aki valahonnan európából érkezhetett a külseje alapján. Még nála is magasabb barnabőrű társa már inkább egy észak-amerikai törzs tagjára emlékeztetett.

-        Hadd találjam ki, Hao követői vagytok. Ő küldött, hogy vegyétek el ezeket. – lépett előrébb alig észrevehetőn a fiú, Haru elé védelmezőn.

-        Nem beszélgetni jöttünk fiú. Önként átadod mindkettőt, vagy…

-        Szóval Hao küldött. – szűrte le Trey a kitérő válaszból. – Eszemben sincs kiszolgáltatni nektek Coreyt és az orakulomat. Mindkettő személyre szóló. Szóval, Hao tegyen le róla. Végleg. Persze egy hivatalos sámán harcban megütközöm vele, csak húzzon sorszámot. – fúrta határozott sötét tekintetét a férfiéba, miközben ajkai pimasz mosolyra gördültek. Ekkor nem túl erősen megragadta Haru csuklóját és sietős léptekkel indult tovább egyenesen az úton, maga után húzva a lányt. Harut meglepte Trey hirtelen mozdulata, de követte a fiút és nem akadékoskodott. A lány tekintetével a két férfit figyelte miközben elhaladtak mellettük. Mindkettőnek nagyon erős kisugárzása volt, bár nem látta a szellemeiket. Trey ellenben mostmár tudomást sem vett az alakokról mereven az útra koncentrált, ezzel is a két férfi tudtára adva, hogy a piti fenyegetésükkel a legkevésbé sem törődik.

A két férfi figyelte a fiatalokat, amint elsietnek mellettük. A magas, fekete hajú alak megrázta a fejét. Treyék már maguk mögött hagyták őket, mikor hirtelen valami megragadta Haru kabátját és egy gyors mozdulattal erősen visszarántotta a lányt. A sámán fiú azonnal reagált, földre dobta a kezében lévő szatyrot és rögtön az ikupasziba küldte Coreyt. Amint megfordult a karjára már egy jégpáncél formálódott a pillanat tört része alatt, ekkor azonban úgy érezte mintha kirántották volna alóla a talajt. Megbillent az egyensúlya és valami arcon találta. Trey hanyatt esett. Érezte, amint a háta a vizes betonútra csapódik, majd hirtelen a vöröslő eget látta maga felett. Még szinte fel sem fogta, hogy földre került, de már fel is ült reflexszerűen, azonban ekkor egy hatalmas farkas szelleme rontott neki. Treynek épp annyi ideje maradt, hogy feltérdeljen és két kezével megragadja a majd két méter magas szellem nyitott acsargó pofáját. Neki feszült a betonnak a lábaival, de a farkas erejétől akkora szélvihar kerekedett, hogy alig bírta megtartani a saját egyensúlyát és egyben távol tartani magától a szellemet.

-        Corey, jégkardot! – utasította a kis minikét, aki most egy hideg jégcsapszerű karddá alakult át. A sámánja egy gyors mozdulattal a farkas felé vágott, majd előretérdelve a szellembe döfte Corey kardformáját. A farkas feletti kontroll azonnal megszűnt és a lény szertefoszlott az orra előtt. Trey zihálva állt meg két kézzel szorítva a fegyver markolatát, majd a két férfira emelte tekintetét. – Nah, kértek még? – Trey fekete szemei elkerekedtek a döbbenettől. Haru az indián férfi mellett állt, alatta egy nagy kör formában lila jelek fénylenek a földön. Az ismeretlen jelek mintha odaszegezték volna a lányt, aki mozdulni sem tudott. Mikor Haru egy hirtelen mozdulatot tett, az arca eltorzult a fájdalomtól. – Haru! – ordított oda Trey, míg a két alak önelégülten vigyorogott rá. A lány már a fogságukban volt.

-        Itt a megfelelő pillanat, hogy átadd a szellemed és a harangot kölyök! – válaszolt fennhangon az európai, akcentusa alapján talán olasz származású férfi.

Trey arca elsötétült, hangja rekedtesen mélyen csengett, ahogy kiejtette a szavakat.

-        Azonnal engedjétek el őt. Nem mondom kétszer. – fenyegetőzött. Trey megszorította a kezei közt lévő kardmarkolatot, de a két alak nem moccant. A sámán fiú egy szót sem szólt, Corey mégis tudta mit kell tennie. A szellem jégkard olvadni látszott, majd a fiú mindkét karjára felkúszott az olvadt jég és egy-egy hatalmas jégöklöt formált a karjain. Haru még ilyen távolságból is tisztán érezte, hogy Trey körül milyen erővel lüktet a furioku. A fiút halvány légáramlat vette körbe, ahogy egyre több erő szabadult fel a testéből.

-        Trey ne… - nyögött fel fájdalmában Haru. Hitetlenkedve rázta meg a fejét, amennyire képes volt rá. Nem akarta, hogy a fiúnak baja essen, hogy elveszítse Coreyt esetleg az orakulumát vagy, ami még rosszabb lenne az életét. Képességeinek köszönhetően tisztán érezte a két férfi energiáit is. Az olasz férfi volt a farkas gazdája, tehát ő sámán volt, azonban aki fogva tartotta őt indián származású és médiumi képességekkel rendelkezett. Mindketten erős harcosok voltak, és érezhetőn nem a kezdő sámánok közé tartoztak. – Trey ne csináld! Meneküljetek! – törtek fel a lányból a szavak aggódó kiáltásként, azonban a fiú mintha meg se halotta volna őt. Mély levegőket vett, miközben összegyűjtötte a szellemerejét. A magas sámán férfi, hangosan nevetett fel.

-        Ez a fiú teljesen zakkant!

-        Nem engedem, hogy bántsátok a barátaimat. – sziszegte a fogai között Trey.

-        A barátaidat? – nézett körbe a férfi, hiszen csak Harut látta a közelben.

-        Corey is a barátom. – jelentette ki a fiú határozottan, majd a férfira emelte dühödt tekintetét, szemei szinte szikrákat szórtak. Trey hirtelen futásnak eredt és egy hatalmas jéghideg furioku lökettel a levegőbe lőtte magát több méter magasra a két alak fölé.

A sámán férfi egy pillanatig meglepve meredt a fiúra az égben, de arcán ekkor széles vigyor terült szét.

-        Nekem így is jó. – farkas szellemét a testébe zárta és egy könnyed, gyors mozdulattal a levegőben termet.

A férfi karjaira éles farkas fogak nőttek, szemei is kölcsönvették a szellem képességeit. Ugráskor kitért a felé zuhanó Trey elől, akit megzavart a hirtelen irányváltoztatást. A férfi egy könnyed mozdulattal emelte meg a térdét, amivel gyomorszájon rúgta a fiút olyan erővel, hogy Trey egy nagyobb ívet leírva repült vissza a levegőben. A férfi a földre ugrott, majd újra kilőtte magát amíg az északi fiú levegőben volt, de ezúttal Trey volt a gyorsabb. Mikor a férfi oda ért, hogy egy ütéssel a földre küldje őt, Trey megragadta jobb kezével a támadó férfi karját, ami most megfagyott egy pillanat alatt. A bal öklével a fiú hatalmasat ütött a férfi arcába, majd jobb keze elengedte őt. Ellenfele óriási erővel csapódott a földbe, Trey pedig nem messze tőle érkezett guggolásba a park betonján.

A következő pillanatban az északi fiú kitartotta a jobb karját maga elé és lassan ökölszorításba kezdte csukni az ujjait. Ahogy Trey keze zárulni kezdett a férfi érezte, hogy a karját körülzáró jég szorítani kezdi az izmait, mintha szűkülne rajta. Fájdalmasan ordított fel, mikor a hideg már a csontjáig hatolt.

-        Ezt most fejezd abba. – jelentette ki az indián küllemű médium. A sámán fiú ráemelte tekintetét és látta amint az alak egy visszakanyarodó élű kést tart Haru nyakához. A lány lehunyta a szemeit és fogszorítva tűrte az alatta elterülő lilás derengésű ismeretlen jelek okozta szorítást.

-        Engedd el Harut és megkímélem a barátod karját. – jelentette ki Trey. Érezte, amint a pulcsija alatt a hátán verejtékcsepp csordul lefelé. Dühös volt, gyomra mégis feszült görcsbe rándult az érzéstől, hogy egy rossz lépéssel halálos sérülést ejthetnek a lányon.

-        Ez nem így megy kölyök…

Azonban a férfi nem tudta befejezni a mondatot. Társa hirtelen könyökölt fel a földön Trey előtt és még az ép, - jéggel nem fedett karjával - a földre csapott olyan erővel, hogy az északi fiú úgy érezte valami láthatatlan energia ront neki a semmiből.

Egy farkas üvöltés hangját hallotta az őt körülvevő szélben, majd hirtelen farkasok szellemeit látta maga körül halvány, fehéresen derengésben. Az energia olyan erővel lökte őt hátra egy pillanat alatt, hogy több méter repülés után a betonba vágódva felgyűrte maga alatt a talajt és egy fiatalabb fa törzsének ütközve kidöntötte azt gyökerestül.

-        Trey!!! – ordít fel Haru ijedtében.

***

Yoh kiejtette kezei közül az épp törölgetett lámpabúrát.

-        Yoh! – szólt rá hirtelen Amidamaru, a fiú azonban egy könnyed mozdulattal nyúlt a vékony üveg után és megragadva a szélét elkapta a finom mester munkával fújt és díszített gömbszerű búrát.

Amidamaru megnyugodva sóhajtott fel.

-        Megint elbambultál, Yoh. – mosolyodott el a szamuráj, mikor fiú megforgatta picit az üveget, hogy végig mérje megsérült-e a családi örökség.

-        Nem, csak valami fura érzésem támadt. – mondta egyszerűen. – Tudod, amolyan rossz előérzet. – Amidamaru elkomorodott a fiú szavaira, de Yoh csak elmosolyodott szélesen. – Jaj, már megint olyan gondterhelten nézel, minden oké. Nem hiszem, hogy bármi gond lenne. Legfeljebb, ha nem végzünk a takarítással mire Anna hazajön, mert akkor aztán kapunk. – nevetett fel.

-        Kissé könnyelműen veszed a hatodik érzéked jelzéseit, nem gondolod Yoh? – nézett rá kissé aggódon a férfi.

-        Ááá, ez nem hatodik érzék, csak… hát nem is tudom. – magyarázta a fiú.

Yoh sem maradt el növésben az elmúlt években, bár talán ő változott a legkevesebbet az évek alatt. Magasságra nem érte utol Treyt, de Anna edzéseinek köszönhetően rengeteget erősödtek az izmai és a tartása is sokat javult.

-        Értem. – zárta le Amidamaru is a témát, úgy érezte Yoh nem szeretné tovább fejtegetni a dolgot. – Mondd csak. Anna miért is takarítatta ma ki veled az egész házat? Még a próbára sem maradt időd elmenni e miatt.

-        Nem tudom, igazából nekem se árulta el. – gondolt vissza a történtekre. – Annyit mondott, hogy a pincétől a padlásig mossak fel és poroljak le mindent, meg mossam le az ablakokat és tisztítsam ki a fürdőt. Szóval, amolyan tavaszi nagytakarítás. – mondta fáradtan.

-        De hát tél van Yoh. – vágta rá Amidamaru.

-        Tudooom… - nyafogott fel Yoh. – Attól félek nagyapáék jönnek látogatóba titokban, mert akkor szoktuk az egész házat kitakarítani. Emlékszel, hogy két éve öten súroltuk tisztára a házat egy hétvége alatt, de akkor tényleg mindent? – Amidamaru bólogatott és eggyüttérzőn nézett sámánjára.

-        Nagyon fárasztó hétvége volt, hát még a látogatás. Bár a családod, igazán szórakoztató, ha mindenki eljön, édesapád különösen jó kedélyű ember.

-        Úgy gondolod? – mosolyodott el Yoh. – Nos én kicsit másképp látom őket, mert én otthon nőttem fel és tudod…

Ekkor azonban becsukták a bejárati ajtó toló keretét.

-        Yoh, haza jöttem! – szólt lentről a lány hangja.

-        Anna! – képedt el egyszerre a sámán és a szelleme. – A rossz előérzeted…! – emlékeztette Amidamaru a fiút.

-        Tudooom! Legközelebb hallgatok rád!

***

Haru elkapta tekintetét, amikor a férfi szellem fogakkal szegélyezett karjával egy erőteljes ütést mért Trey mellkasára. Gesztenyebarna tekintetét csak akkor merte újra a fiúra emelni, mikor hirtelen túl nagy csend kerekedett körülöttük. Az északi fiú a földön hevert elterülve, eszméletlenül. Haru nem látta jól, de mintha a füléből vérszivárgott volna. Ellenfele félig térdre ereszkedett és megragadta a fiú fejét a homlokánál, néhány pillanatig mintha koncentrált volna valamire, majd Trey szellemkontrolja megtört. Corey a fiú feje mellett jelent meg és aggódva, elképedten meredt az alakra. Mégsosem tudta senki így kikényszeríteni, hogy megtörjön közöttük a szellemkontroll.

-        Trey! – sikított fel a Haru. Trey furioku kisugárzása teljesen eltűnt.

Az északi fiú résnyire nyitotta a szemeit, de csak homályosan látta a férfi karját, amint az a homlokát szorítja.

-        Haru… - súgta halk rekedtes hangján a lány nevét.

A sámán férfi csak a fejét rázta, majd egy ügyes és gyors mozdulattal lehúzta Trey karjáról az orákulum harangot. Keze, ami eddig a fiú fejét szorította most a nyakát ragadta meg és felkelve olyan magasra emelte Treyt, hogy a lába nem érte a talajt. Az északi fiú mindkét kezével megragadt a férfi karját, hogy egy utolsó erőfeszítést téve lefejtse az őt fojtogató erős ujjakat.

-        Corey…menekülj… - hörögte, de több hang nem jött ki a torkán. Miniatűr szelleme közelebb lebegett, de a fiúnak minden ereje elszállt, mintha csak elszívták volna. Apró kezeit a szája elé kapva rázta meg a fejét, nem tudott újra egyesülni a sámánnal. A kis szellem feljebb lebegett és a tőle telhető leghangosabban ismeretlenül mormogott a sámán férfi arcába, ami valamiféle fenyegetésnek tűnt. A férfi szúrósan meredt rá vékony farkas szerű szemeivel, majd felemelve még szabad karját megragadta a kis lényt.

-        Meg van a szellemecske. – vigyorodott el szélesen, mire indián társa egy erőteljes mozdulattal a földre hajította Harut. A lány elvágódott, azonban a körülötte derengő lilás fényt árasztó jelek továbbra sem engedtek a szorításukból. Harunak a levegővétel is nehezére esett és köhögni kezdett. Megpróbálta ökölbe szorítani a kezeit, hogy felnyomja magát a földről, minden tagja remegett az erőlködéstől. Fizikailag nem volt elég erős hozzá. Résnyire nyitotta szemeit, de mostanra minden elhomályosult előtte. Haru tekintete Treyt fürkészte a távolban, de már csak foltokat tudott kivenni.

Látta, amint az indián férfi Treyek felé fordul és elindul, azonban ekkor valami sötét folt az alak hátába csapódott, aki nyomban földön terült el az ütéstől. Valaki a férfi közelében landolt és egy hosszú fegyverrel csapást mérhetett a médiumra. Haru úgy érezte mintha elszakadnának az őt szorító kötelek és ólomsúly nyomása legördülne az izmairól, amik eddig egész testére ránehezedtek. Hirtelen pihe könnyűnek érezte magát, és végre feltudta nyomni magát a földről. Védelmezőjük után fordult, bár a látása még nem tisztult ki igazán.

-        Te meg ki a fene… – kezdett bele az olasz sámán férfi, de hangja ekkor elakadt. Trey felnyögött és Haru látta, amint az északi fiút ábrázoló távoli folt a földre zuhan. A lány látása nehezen tisztult, de percről percre jobb lett. Az ismeretlen sötétruhás alak halvány, aranysárga furioku derengésben mozgott, és az őt körülvevő lüktető energia valahol nagyon is ismerőnek tűnt Harunak.

Az ismeretlen támadott és a sámán férfi egy nagyobb csapódással került a földre. Talán felakart kelni, de hirtelen egy hangos csapás után a park porában végezte.

-        Vigyázz! – figyelmeztette Haru az alakot, mikor látta, hogy az indián férfi felkelt és a fellángoló furioku energiája lüktetve közeledni kezdett megmentőjük felé. Az alak kivédte a támadást majd, a levegőbe ugrott és magasba emelve a fegyvert gyors csapás sorozatot mért férfira, aki ismét a földbevágódott. Haru megérezte a csapódást erejét a földön ülve. Elképedve meredt a harcosok irányába. Az esti hideg szél lassan elfújta a parkban felkavarodott port. A lány barna szemei elkerekedtek az ismeretlen alak arcát látva.

A magas sötét hajú fiú a földön fekvő sámán férfihez sétált és felé magasodva a nyakának szegezte a guandao pengéjének az élét.

-        A nevem Tao Ren és üzenem Haonak, hogy találkozunk a bajnokságon. – hangja hűvösen csengett, akár egy fegyver pengéje. A férfi némán meredt a számára ismeretlen fiúra, aki most közelebb tolta fegyverének élét. - Ez a pitiáner módszer, hogy bejussatok a viadalba szánalmas. Ha orákulum kell, induljatok a sámán viadal első fordulójában ugyanis teljes képtelenség, hogy így jussatok hozzá. – Ren hangja ekkor cinikussá vált – Persze érthető, hogy féltek a hivatalos harctól, hiszen a magatokfajta kezdő sámán már a selejtezőn kiesik. – húzott pimasz mosolyt ajkaira. – Na, add szépen vissza azt az orákulumot, aztán tűnés. A férfi arcára feszültséggel vegyes döbbenettel ült, ahogy a fiú hideg aranysárga szemeibe nézett. Úgy érezte mintha a szemek a velejéig hatolnának.

-        Sì, signore. – biccentett a férfi - Parancsoljon. – azzal gyorsan átnyújtotta Rennek az északi fiú orákulumát.

A Tao vezér egy határozott mozdulattal vette ki a férfi kezéből az eszközt, majd intett a fejével, hogy tűnjenek el. Az alak rögvest társa irányába iszkolt, egyik farkas szelleme segítségével feltámogatta férfit, majd az állat hátára fektette sietve. Ekkor még egy hosszabb pillantást vetett a kínai fiú irányába, de a következő percben már el is tűntek a fák között.

Ren a vállának döntötte a guan daot, aranyszín tekintetét a két távozó férfira szegezte. Mikor mindketten eltűntek összecsukta a fegyverét és elindult Treyek felé.

Haru már az északi barátjuk mellett térdelt mikor Ren odaért hozzájuk, az északi eszméletlenül feküdt a lány karjai között.

-        Trey… Trey ébredj. – rázogatta Haru a fiút, akinek füléből még mindig egy hosszú csíkban vér szivárgott. A médium hangja elcsuklott egy pillanatra. – Trey kellj fel…

Corey apró keze sámánja karját simította, de fiú mozdulatlanul feküdt tovább, mintha a szelleme jelenlétére sem reagált volna. Haru szemei könnybe lábadtak és egy halk szipogás után Renre emelte aggódó tekintetét. Szinte megijedt a fiútól, Ren sötét árnyékként magasodott feléjük. A háta mögött lemenő vörös napfénye sötétségbe burkolta arcát, hideg arany tekintete szinte világított, ahogy a fiúra meredt velük. Szemei ekkor a lányra siklottak. A médium hátán a hideg futott végig, amint Ren kissé rideg hangon szólalt meg.

-        Nem fog magához térni. Jobb lesz, ha hazáig visszük. – jelentette ki egyszerűen. Letérdelve Trey mellé visszacsatolta az északi fiú karjára az orákulumot. Ezután guggolásban háttal fordult és jobb kezével megragadta Trey jobb, a ballal pedig a fiú bal karját és a hátára húzta a még nála is jóval nyúlánkabb északi fiút. Kicsit feljebb lökte őt a hátán és átkarolva Trey lábait felkelt a földről. – Jesszus, micsoda zabagép. – mordult föl. – Annyit nyom, mint egy bálna.

Haru döbbenten mered Renre néhány pillanatig, de aztán követve a fiú mozdulatát felkelt és segített a kínainak Trey mindenfelé lógó karjait összekulcsolni nyaka előtt. A lány egy zsebkendőt vett elő és óvatosan letörölte az eszméletlen fiú arcáról és füléről a vért, hogy ne kenjen össze mindent. A lány szeme sarkából látta, amint Ren őt figyeli. Zavarában visszanézett rég látott barátra, de a Tao fiú csak fürkészőn figyelte őt, ahogy régen is már annyiszor.

-        Köszönöm, hogy segítesz Ren. – mosolyodott el halványan, majd összegyűrte a koszos zsebkendőket.

Tao fiú kérdőn vonta fel szemöldökét Haru kijelentésére, aki őszintén hálásnak tűnt. A lány csak megrázta a fejét, majd zavarában inkább odasietett a földön heverő szatyorhoz és kiszóródott tartalmához, amit még Trey dobott el a küzdelem elején. Ren néhány pillanatig értetlenül meredt a lány után, majd kissé sréhen fordult hátra, szelleme mini alakjára nézve.

-        Bason, indulunk. – jelentette ki. A hatalmas kínai harcos – aki most csak mini alakját öltötte fel - a küzdelem nyomai felett lebegve fürkészte a helyet, de mestere hangjára azonnal felkapta tekintetét.

-        Igen is Ren mester! – lebegett közelebb sietősen követve a fiút, majd csatlakozott a mesterét követő lány mellé. – Jó estét Haru kisasszony.

-        Te Bason vagy, igaz? Ren védőszelleme. – kérdezett vissza a lány, akinek korábban még nem volt alkalma látni a harcost.

-        Igen, kisasszony. – helyeselt a férfi – Ugye nem sérült meg? – mérte végig őt a szellem. Haru zavarba jött a kérdéstől, és sietve megrázta a fejét.

-        Én mostmár jól vagyok köszönöm, de Trey... – nézett a Ren hátán ájultan fekvő északi fiúra.

-        Ne aggódjon kisasszony, Trey úrfi erős sámán, bizonyosan rendbe jön. – nyugtatgatta Bason az aggódó lányt. Közben Ren egyre sietősebbre vette a lépteit, ami Harunak csak akkor tűnt fel, mikor már úgyérezte, hogy kocognia kell, hogy tarthassa a fiúval a lépést.

-        Éppen jókor jöttetek Ren. Nem tudom mit történt volna, ha… - de ekkor a Tao fiú lefékezett egy kereszteződés piros lámpájánál oly hirtelen, hogy Haru majdnem nekik ütközött.

-        Szerencsére nem kell megtudnunk, hogy mi történt volna. – jelentette ki Ren, majd mikor az autók megálltak, ugyanolyan sietősen indult meg újra.

-        Hogy találtatok ránk? – kérdezett vissza Haru érdeklődve miközben sietősen szedte a lábait, hogy Ren mellé érjen, Bason pedig könnyedén feléjük lebegett.

-        Ren mester különösen kifinomult érzékével felismerte a szokatlanul erős furioku kisugárzást és Trey úrfi erejét. – magyarázta lelkes rajongással Bason. Haru meglepetten nézett a szellemre, majd Renre.

-        Akkor nagyon messze lehettetek. – döbbent le lány, majd tekintete újra Treyre siklott.

-        Faust még Yohéknál lakik? – terelte a témát Ren, miközben tekintetével felsandított Basonra egy pillanatra.

-        Nem, de a közelben szerzett egy lakást Elizával. – válaszolta a lány, majd a zsebéből előhúzta a mobilját. – Felhívom és megkérem, hogy menjen át Yohékhoz.

-        Jó ötlet. – hagyta rá Ren, majd míg Haru a férfival beszélt telefonon a Tao fiú a másik oldalára lebegő szellemére nézett. – Találtál valamit furcsát Bason?

-        A médium valami különleges blokkolási módszert használhatott Ren mester, a sámán támadása pedig valami kombinált támadás lehetett. Ez dönthette le a lábáról Trey úrfit. – magyarázta a szellem.

-        Értem, szóval a két alak képességei kiegészítik egymást. Hao nem bízza a véletlenre. – morfondírozott el.

-        Valamilyen nyomasztó gondolata támadt Ren mester? – érdeklődött a szellem, de a fiú nem válaszolt, csendes hallgatásba burkolódzott. Végül Haru törte meg a csendet.

-        Faust elindult, mire oda érünk már ott lesz. – magyarázta már kissé nyugodtabb hangon, azonban Ren neki sem válaszolt. Csak néhány perccel később nézett Harura.

-        Neked nem esett bajod? – kérdezte, mire a lány megrázta a fejét.

-        Azt hiszem jól vagyok. Este viszont mindenképp végzek egy tisztító meditációt. Nem tudom milyen hátsó szándékai vannak még annak a két férfinak. – magyarázta a lány. Ren nem változott sokat, most sem volt túl bőbeszédű. A médium legszívesebben kifaggatta volna sok mindenről, de jól tudta, hogy a Tao vezér nem válaszolna a kérdéseire. Most nem. „Mégis, mennyi minden változhatott mióta nem találkoztunk?” Merengett el, ahogy Rent követte. A fiú nem lassított egy percre sem, ám nem tűnt úgy, hogy aggódik Treyért, egyáltalán nem volt feszült. „Biztos nem segítene, ha nem érdekelné. Talán megtanulta igen jól leplezni érzéseit az elmúlt három évben?”

-        Mégiscsak jobb lett volna kocsival jönni. – motyogta az orra alatt, mikor egy emberekkel zsúfolt kereszteződésen vágtak át a lánnyal.

-        Túl nehéz? Hívjak taxit? – kérdezte Haru, de Ren csak egy zavart pillantást vetett rá. – Hülyeséget kérdeztem? – súgta Basonnak a lány, aki csak megrázta egyetlen mini alakú fejét. – Semmi baj, kisasszony. – azzal a szellem ismét előrébb lebegett.

-        Mester, talán jobb lenne a közeli kórházba vinni a fiút. – javasolta Bason.

Jobb, ha Faust veszi kezelésbe. – jelentette ki Ren, és ezután nem is szólt többet. Sietve haladtak tovább Tokyo utcáin, további kereszteződéseken és egy hosszabb főúton, majd egy kis folyó felett átívelő hídon. Mikor már Yohék házának közelébe értek, egyszercsak Trey hangja törte meg a csendet.

-        Némá’ állatira, bebaszhattam a fejemet, mert Basont látok. Sőt, kettőt! – hunyorgott a fiú, Haru döbbenten kapta tekintetét az északi fiúra.

-        Trey! – csillantak fel a lány szemei, mikor meglátta a kába tekintetű fiút.

-        Ne mocorogj már, mert ledoblak aztán a lábbusz visz hazáig. – jelentette ki Ren.

-        Ren? – döbbent le az északi sámán. Meglepetten nézett barátjára és máris sokkal éberebbnek érezte magát a korábbi kábultsághoz képest. Ekkor vette észre a karján lévő orákulum harangot. – Akkor ez télleg Bason? – nézett ismét a szellemre is.

-        Örülök, hogy magához tért Trey mester. – lebegett fel hozzá Bason, amaz még mindig elképedve meredt vissza a kínai harcos szellemre.

-        Hogy érzed magad? – kérdezte Haru is, Trey pedig nem győzte kapkodni a fejét. A szellemről a lányra nézett, majd vissza, aztán Renre. Ekkor lehunyta fekete szemeit és megrázta a fejét. Szédülni kezdett.

-        Csípjetek meg, álmodom! – kérte, de azzal vissza is dőlt Ren hátára és kicsit szorosabban ölelve a fiút, fejét is neki döntötte a Tao vezér hideg fekete bőrkabátjának, de ekkor ismét elsötétült előtte minden.

Recsegő zaj és beszélgetés hangjai térítették magához az északi sámánt. Hűvös szellőt érzett a csupasz mellkasán, és a sztetoszkóp hidegének érintését a bőrén. Résnyire nyitotta szemeit, de a lámpa éles fénye szinte elvakította, így rögtön vissza is hunyta szemeit.

-        Nem kéne lélegeztetnünk? – kérdezte Jocó közelebb hajolva.

-        Szerintem Faust tudja mit csinál Jocó. – mosolygott Yoh hangja – De kedves tőled, hogy így aggódsz.

-        A légzésével semmi baj, hogy őszinte legyek leszívták az erejét. Ez az egyetlen, amiben biztos vagyok. – magyarázta a férfi.

-        Ugye rendbe jön? – aggódott Haru.

-        Nem hiszem, hogy komoly, de alaposan megvizsgálom. – jelentette ki a Faust.

-        Trey akár egy jégtömb, vígan elvan bármit történik, csak tűzre ne tegyétek. – vonta meg a vállát Anna.

-        De mi van, ha elszívták az erejét és soha többé nem tud sámánkodni? Vagy ha addig fojtogatták, amíg minden oxigén el nem szállt az agyából és mostmár csak egy szivacs, vagy…

-        Fogd be Jocó! Te leszel mindjárt egy szivacs, mert feltörlöm veled a padlót, ha nem hagyod abba a pánikkeltést! – mordult rá mostmár Anna.

-        Hé srácok… durva álmom volt… - szólalt meg nehézkesen Trey.

-        Magához tért! Faust, remek vagy! – lelkendezett Haru.

-        Igazából még semmit nem csináltam… - mondta zavartan a szőke hajú férfi. Trey közben felkönyökölt, majd megpróbált felülni, hogy kinyithassa a szemeit anélkül, hogy a lámpa az arcába világítana.

-        … azt álmodtam, hogy Ren visszajött kínából és hazáig… - de ekkor a hangja elhalkult, mikor barátja aranysárga szemei meredtek az övébe közvetlenül vele szemben – cipelt. Nem álom volt, Te tényleg itt vagy! – döbbent le újra. – Ren! – vigyorodott el Trey.

-        Lehetett volna kellemesebb is az első találkozás, de persze te mindig tudod, hogy kell felhajtást csinálni magad körül. Nem igaz Trey? – húzta el rosszallóan a száját, de az északi fiú tudta, hogy ez Ren nyelvén körülbelül annyit tesz, hogy ő is örül, hogy újra láthatja.

-        Épp jókor ébredtél fel Trey, kész a vacsora. – toppant be Ryo a nappali ajtaján.

-        Király, farkas éhes vagyok! – Treynek szinte kopogott a szeme az éhségtől.

-        Na, azt felejtsd el, olyan súlyod van mint valami mamutnak, de legalábbis egy bébi mamutnak. – jelentette ki Ren. Trey meghökkenve nézett vissza rá.

-        Hé, Anna épp eléggé lekorlátozza az étkezésemet, nem kellenek plusz ötletek neki! – fakadt ki.

-        Pedig a kínai ételek rengeteg növényt és fehérjét tartalmaznak, sokkal táplálóbb, mint a bálnazsírod. – vonta meg a vállát.

-        Na jah, attól nősz te is ilyen szép nagy két ajtós szekrény méretre mi? – vágott vissza Trey, Ren tekintete szinte azonnal elsötétült.

-        Én állati éhes vagyok, hol a kaja? – robogott is ki Jocó, az aggodalom legkisebb jele sem látszott már rajta.

-        Szia Trey, jó volt ismerni. – veregette vállon barátságosan Yoh, mielőtt még a két fiú egymásnak esik a nappaliban, azzal ő is átsietett a konyhába.

-        Majd gyertek enni, ha elintéztétek egymást. Odakint amúgy tágasabb és hó is van. – mutatott a kertre nyíló tolóajtóra Anna, majd a nekromantára nézett. – Gyere Faust enni, a sírokat majd később megássuk. – A férfi szinte azonnal bólintott és felkelve követte a médiumot. Egyedül Haru maradt a szobában a két fiúval.

-        Kösz, srácok rátok lehet számítani! – szólt utánuk Trey, majd tekintetével ismét Renre meredt, de a fiú csak rosszallását kifejezőn nézett vissza rá arany szemeivel. Az északi sámánt egészen meglepte, hogy Ren még nem szelte le hajtüskéinek a tetejét a quan daoval.

Síri csend telepedett a szobára. Trey feszült pillantást vetett Renre mikor a többiek mind kivonultak és Haru sem merte megzavarni a pillanatot. A lány látta a Tao vezér tekintetén, hogy ez most nem alkalmas pillanat a téma elterelésére. A fiú szúrós tekintetét Treyébe fúrta, összefont karokkal, törökülésben kihúzott háttal ült az északival szemben rezzenéstelenül. Harunak első gondolata a tiszteletet parancsoló volt. „Ren korábban annyira zárkózott volt, bár mindig is körüllengte egy afféle öntelt magabiztosság. Most egyszerűen csak határozottnak tűnik, mint aki kétségen felül áll a döntéseit illetően.”

-        Jól figyelj Trey, mert csak egyszer mondom el. A két alak, akik rátok támadtak Hao újabb két kopója, akik a sámán viadalt akarják meghiúsítani. Túlerőben voltak, te mégis felelőtlenül belementél a játékba és kiálltál ellenük, ezzel pedig Haru életét is veszélyeztetted. A felelőtlen döntésed miatt majdnem…

-        Na, álljunk meg egy percre! – térdelt fel Trey ingerülten, kissé előrehajolva – Ne próbálj meg kioktatni Ren, pontosan tudom, hogy kik voltak és miért jöttek, de eszem ágában sem volt kiszolgáltatni nekik Coreyt vagy az orkálulomomat. Megvédtem volna Harut és Coreyt is, pontosan tudom, hogy mit kell tennem…

-        Az imént nem egészen tűnt úgy....

-      Tudod neked van a legkevesebb jogod itt most az észt osztani Ren. Eltűnsz három évre, semmilyen hírt nem adsz magadról, felőlünk se érdeklődsz és csak mert most visszajöttél Japánba meg persze épp jókor voltál jó helyen azt hiszed már fűt-fát hozzám vághatsz? Én töltöttem itt az elmúlt három évet a többiekkel és nem ők voltak az elsők, akik Hao szolgái közül az életünkre törtek és nem is az utolsók. – ekkor az északi fiú felpattant a földről – Kapj az agyadhoz mielőtt lehordasz oké? Sokakat megbántottál azzal, hogy egy szó nélkül leléptél és…

-        Hagytam üzenetet. – jelentette ki Ren.

-        Üzenetet? Ja, mármint arra gondolsz, amit üzenetrögzítőre mondtál rá? Hieivel csatáztatok a nélkül, hogy bárkinek is szóltatok volna!

Haru ekkor felkelt és közelebb lépve a fiúhoz próbálta csitítani az északi sámán kedélyeit. – Trey ezt most ne.

-        Ne szólj bele Haru. – intette le a lányt a fiú, azonban Ren sem tudta már tovább tűrni a dolgot. Felkelt a helyéről és közelebb lépve Treyhez, felemelte a hangját.

-        Na ácsi. Azt hiszed te mindent tudsz Trey? Okom volt rá, hogy lelépjek és a csatának is Hieivel.

-        Tényleg? És olyan rohadtul érdekelt akkor ez az egész, hogy…

-        Figyu, ezt most hagyjuk abba. – jelentette ki hűvösen Ren. – Nem vitatkozni jöttem ide, de úgy tűnik tényleg semmi bajod, ha már ehhez is van energiád. – húzta fel felsőjén a zipzárját, majd sarkon fordulva elindult kifelé a szobából. Treyt megdöbbentette, hogy Ren ilyen egyszerűen lezárja a témát, hihetetlenül dühös volt és már ép utána akart szólni mikor Haru gyengéden megérintette a felkarját és végig simított rajta. A lány kérlelő barna szemei szinte azonnal elpárologtatták az északi fiú haragját. A fiatal médium ekkor a Tao vezér után sietett ki a folyosóra. Ren épp az étkező ajtaja előtt állt mikor Haru beérte és a felsőjét igazgatva szólt be a többieknek.

-        Remek volt a party, de nekem most lépnem kell Yoh. – nézett a fiúra. A kis társaság meglepetten nézett vissza Renre.

-        Haver, de hát még csak most érkeztél, hova mész? – lepődött meg Asakura, de ekkor Haru hirtelen beérte Rent és megfogva a fiú felkarját kicsit tovább tolta a folyosón, hogy kikerüljenek a többiek látóköréből.

-        Ren nem megy sehova, csak viccelt. - mosolygott kedvesen Yohékra, amíg eltolta a fiút, majd a folyosó sötétjében megállítva Rent lehalkította a hangját.

-        Haru mégis mit csinálsz? – nézett rá meglepetten a fiú.

-        Figyelj Ren, maradnod kéne. Trey kicsit túlreagálta a helyzetet, de nem akart megbántani. Meg kellene beszélnetek néhány dolgot, de nem most. Jó lenne, ha maradnál vacsorára, légyszíves. – kérlelte a lány.

Rent meglepték az őszinte szavak. Néhány pillanatig zavartan bámult a lányra. Már el is felejtette, hogy Haru milyen kedves és mindig valami különleges kisugárzás lengi körül, ami megnyugtatja az embert. Ren felsóhajtott.

-        Nem akarok vitát Haru.

-        Tudom és nem is kell vitázni, csak maradj itt. Ha most elmész megint hetekig nem fogunk látni és azt sem tudom meddig maradsz. – magyarázta csendesen barna szemeit a fiúéba mélyesztve. Haru figyelmét nem kerülte el, hogy már hosszú pillanatok óta Ren személyes terén belül ácsorgott a fiú mégsem hátrált előle.

-        Úgy néz ki, hogy hosszabb ideig maradok, bár tényleg nem így terveztem. Tegnap kaptam üzenetet, hogy folytatódik a viadal és tudod Trey a csapatom tagja. – válaszolta a Tao fiú, hangja szinte már-már kedvesnek és megértőnek tűnt, Harut mégsem lepte meg, hogy hirtelen ilyen változáson ment keresztül a Ren hangulata.

-        Hé srácok sokat sugdolództok még vagy jöttök enni? – mosolyogott rájuk Yoh a konyha ajtajában állva. A két fiatal a ház urára kapta a tekintetét. – Vacsorából van elég, Ryo rengeteg kaját főzött. – mutatott hüvelykujjával a konyha irányába.

Ren csodálkozva nézett Yohra, de hamar jóleső érzés kerítette hatalmába és akaratlanul is halvány mosolyt húzott ajkaira.„Yoh semmit nem változott.”

-        Menjünk. – egyezett bele Ren, majd lehúzva a zipzárt lekapta magáról a vastag felsőjét.

Belépve az étkezőbe Ren végig nézett a rég nem látott kis társaságon. Mikor megérkeztek nem volt nagy az öröm, hiszen Trey komolyan megsérült. Nem is került szóba Ren, vagyis hogy hogyan került ide ilyen gyorsan. Faust és Yoh már a ház előtt várták őket és a szőke férfi azonnal átvette Treyt Rentől, majd berohant vele a házba, hogy elláthassa a sebeit. Mindenki beözönlött a vendégszobába és alig eresztettek meg egy-két „Sziát” egymásnak. A Tao vezér eszmefuttatását Asakura törte meg az étkezőben.

-        Hé srácok! Úgy tűnik Ren itt marad vacsorára. – vigyorodott el Yoh, mikor beléptek a kis helyiségbe a többiekhez.

-        Hát reméltük is, hogy nem fogsz meglógni haver! – vigyorgott rá Jocó.

-        Jó újra látni kisgatyó! – vigyorodott el Ryo miközben egy újabb tál ételt helyezett az asztalra.

-        Nem érzed úgy Ryo, hogy ez a kifejezésed már nem túlhelytálló? – nézett vissza fáradtan a férfira.

-        Nem túlhelytálló? Ren mostanában mindig ilyen finoman fogalmazol? – nevetett fel Yoh.

-        Végre egy jó döntés Ren. Legalább Yoh nem a semmiért suvickolta le az egész házat. – állt összefont karokkal Anna miközben parancsnokként felügyelte a megfelelő készülődést a vacsorához kezében egy legyezővel.

Yoh és Amidamaru teljesen lefagytak.

-        Hogy mi? – döbbent le Yoh. – Ezért takarítottam ki ma az egész házat? – nézett Annára a fiú csodálkozva.

-        Miért mit gondoltál? Új évi takarítást tartunk? – tette csípőre kezeit Anna miközben a fejét rázta. – Ennyi észt.

Rent meglepte a szóváltás és csodálkozva nézett Yohra, aki most megkönnyebbülten sóhajtott fel.

-        Huh! Hát ez tök jó! – kacagott fel Yoh, miközben megmasszírozta tarkóját. Anna értetlenül rázta a fejét a fiú fura reakcióin, de már nem lepődött meg furcsaságain.

-        Üdv újra itt Ren! – veregette hátba Yoh kedveskedőn, miközben szélesen vigyorgott rá.

Ren csodálkozón nézte a fiú mosolygós arcát, a többiek sürgését-forgását és Anna tekintetét. Úgy érezte hazatért és az örökkévalóságnak tűnő három év, egy pillanat alatt tovaszállt.