A változás szele

A három sámán elhűlve meredt a televízió képernyőjére. A bemondónő beszéde alatt elmosódott képek és nem épp jó minőségű videofelvételek követték egymást a képernyőn sámánokról, szellemekről. A legelképesztőbb pedig, hogy a harcfelvételekről tisztán kivehetőek voltak a szellemkontroll létrehozása és a furiyoku lüktetése, míg a szellemek maguk csak halvány derengésű fényként, elmosódott pacaként látszottak mindegyiken.
Ryo kezében lévő mobiltelefon abba hagyta a rezgést, bár a dermedten ácsorgó férfinak fel sem tűnt, hogy szorongat a kezében valamit.

A következő pillanatban Morty laptopja adott bippegő hangot a szomszédos étkezőben, mire a fiú felriadva kapta fel fejét a gép klaviatúrájáról. A következő percben asztalon fekvő telefonja is jelezte egy nagyon hosszú rezgéssel, hogy e-mailje érkezett, amire Tray emelte fel begyógyult, kómás fejét. Az északi fiú szemei alatt táskák húzódtak, hunyorogva sandított körbe a konyha félhomályában az asztalon pihentetett karjairól egész sötéten meredt a semmibe, míg be nem azonosította az őt felébresztő zaj forrását.

-    Morty fékezd meg a mobilodat. Erre még a holtak is felkelnek... – nyöszörgött, majd kiegyenesedve masszírozta végig tarkóját.

-    Bocsi Trey csak e-mailem jött. Ki lehet az ilyenkor? – tűnődött Morty, miközben felélesztette a gépet kicsit, majd megnyitotta a levelezőrendszert. Trey zavarosan nézett körbe az üres étkezőben.

-    Hé’ hová lett mindenki? – kelt fel nehézkesen. A fejére rögtön nyomás nehezedett, megfordult vele a szoba, hirtelen a fejéhez kapott másik kezével pedig igyekezett megtámaszkodni az asztallapján – Basszus… - nyögött fel fájdalmasan. Ekkor meghallotta a konyhából kiszűrődő tv hangját, így miután össze szedte magát néhány lassú lépéssel sétált be a kis helyiségbe a többiekhez. Barátai tátott szájjal meredtek a képernyőre falfehér ábrázattal. Már épp meg akarta kérdezni mi a gond, mikor ő is a készülékre meredt. Mikor megértette miről szólnak a hírek szemei azonnal ki kerekedtek a felvétel láttán.

-   …A baleset a tizenkilences sugárúton történt, a rendőrök már lezárták a környéket és megkezdték a helyszínelést a különleges csoporttal. A támadók elmenekültek közvetlenül az eset után, a két sérültet kórházba szállították, egyikőjük életveszélyes sérüléseket szerzett. A támadás egy órával ezelőtt…

-    Srácok-srácok-srácok! Oltári nagy gáz van! – robogott be Morty laptopjával a konyhába a fiúk után, akiknek most igen nehezére esett kizökkenni a látvány okozta sokkból.

A hírekben újra leadtak egy amatőr felvételt, ami az úton történt balesetről készült. A felvétel tizenkilences sugárút mellett álló épület ablakából készült. A videófelvételen két alak látható, akik az úton lévő két autó sáv között állnak, mellettük mindkét irányba kocsik suhannak el, láthatóan a sofőröket nem zavarja a két odatévedt idegen. Az egyik alakot hirtelen valami éles fehér és bordó színekben játszó fénykör veszi körbe, és egy hosszú kaszaszerű fegyvert ránt elő, ekkor a derengés már csak a fegyvert veszi körbe. A képernyő széléről hirtelen bukkan fel egy motor sziluettje két utasával. Az éjszakai sötétben igen nehezen kivehető a kamera felvételről a cselekmény, a mozgó alakokat homályosan lehet kivenni a bordós színvilágú felvételen. Az alak tisztán és fénylő fegyvere tisztán látszik mikor közvetlenül a motor útjába áll, a jármű meginog egy pillanatra, ekkor a kaszafénye még élesebbé válik és egy vágást téve maga körül robbanásszerűen megnő a körsugara, folyamatosan tágul átrobogva mindenen, majd hirtelen semmivé foszlik. Miután a fénykör áthatol a tárgyakon és eltűnik a közelben lévő autók azonnal oldalra lökődnek, méterek csúszva fel a járdára, a parkolóban állók pedig akkora erővel lökődnek oldalra, hogy megfordulnak a tengelyük körül. Ugyanebben a pillanatban a szemben érkező motor mintha neki ütközne valaminek, a hátsó kerék magasba emelkedik és a jármű megfordulva tengelye körül a levegőbe repül. A sofőr a földre zuhan és a betonon bukfencezik hátrafelé néhány métert a sávon oldalra, majd kezével és lábaival támasztva ki fékezi le magát a földön. A felé közeledő autósok félre rántják a kormányt, néhány kocsi és egy kisbusz is keresztbe áll, hirtelen torlódás keletkezik az úton.
A motor a földbe vágódik és métereket csúszva a betonon másik utasát maga alá temeti. A fegyveres férfi rögtön megindul a sofőr felé, aki felpattanva tér ki a kasza támadásai elől ugrásokkal hátrálva előle. A kasza ismét fehéren dereng fel és az egymást követő vágások vonalát, így tisztán lehet követni. A motoros újra hátrál, majd hirtelen a karjával üti félre a fegyvert, ami után egy kék fénycsíkot húz az ütés. Az egész olyan abszurdnak tűnik a tv-ből nézve. 
"Azok ott ketten... sámán harcosok." - meredt döbbenten a képernyőre Trey.

-    Jaj ne… - nyögött fel Morty mikor megértette mit lát a felvételen. – Srácok azok ott…

-    Igen, Morty. Sámánok. – válaszolt elhűlve Yoh, miközben egy pillanatra sem vette le tekintetét a harcról.

-    Nem! Srácok azok ott Haruék a motorral! A motor alatt Haru fekszik, értitek? – a fiúk egy emberként meredtek Mortyra hosszú döbbenet után pedig ismét a készülékre kapták tekintetüket.

-    Az ott a kaszás alakkal, Hiei..? – hűlt el Tray. Az északi sámán szemei elkerekedtek, szíve pillanatok alatt a torkában kezdett dobogni, ekkor hirtelen ismét megrezdült Ryo kezében a fiú telefonja. Az északi fiúban az egekbe szökött az adrenalin, nyomban felismerte mobilja csengő hangját és mielőtt még a férfi reagálhatott volna a csörgésre Tray kikapta markából a telefont, megfordulva kisietett az étkezőbe, ahol jobb volt a térerő és kevésbé volt hangos a televízió.

-    Hallo, Haru? Hol vagytok? – hadarta Tray sietve. – Igen, benne van a hírekben. De hát mikor…? De hát miért nem hívtatok…? Értem… Sajnálom Haru. Azonnal bemegyek csak mondd, hogy melyik… rendben. Igen, tudom. Igen. Indulok! – csapta le Tray a telefon fedelét.

-   Melyik kórházba vitték őket? – lépett ki az étkezőbe Yoh, akit lassan a többiek is követtek. Tray magára kapta a pulcsiját és felzipzározta.

-    A központi balesetibe. Oda megyek. Hiei még mindig a műtőben fekszik, pedig háromkor vitték be. – magyarázta a fiú feszült hangon, de leginkább magára haragudott.

-   Várj egy percet, mi is megyünk veled. – nyugtatgatta Yoh, majd körbe nézve felmérte a konyha állapotát és Ryora nézett.
-    Ryo megteszed, hogy amíg mi bemegyünk a kórházba rendet raksz itt és szólsz Annának? Azt hiszem jobb lenne, ha felébresztenéd és mindent elmondanál neki részletesen.
-    Hogy tessék? Yoh, most komolyan gondoltad, hogy ilyen hírekkel ébresszem fel Miss. Annát? - tört ki hirtelen a férfiből az ijedt döbbenet.
-    Ryo nem hiszem, hogy ez a megfelelő időpont arra, hogy Anna haragja vissza tartson. - válaszolt határozottan a fiú, hogy hangvételével kissé megnyugtassa ideges barátját.
   Mind e közben Tray már kirobogott az előtérbe a deszkájáért, Morty visszatette laptopját a táskájába, Ren pedig a mobilján pötyögött valamit. A Tao vezér arca olyan érzelemmentesnek tűnt mint általában, mégis feszültséget sugárzott.
-    Gyerünk Ryo siess. - kérte Yoh, ekkor hirtelen az északi fiú hangosan szólt be az előszobából.
-    Most akkor jöttök, vagy mi van? Nem fogom itt mereszteni a seggem, amíg rátok várok, elindulok egyedül! - Tray hangjából tisztán kivehető volt az aggodalom.
-    Már jövünk is Tray! - vágta rá Yoh, és Mortyt követve kilépett az előszobába. Alacsony barátjuk a cipőjét húzta miközben felnézve északi fiúra kérdőn meredt rá.
-    Mondd egyébként, hogy terveztél oda menni? Busszal vagy fogjunk egy taxit? Mindannyian nem férünk el a deszkádon és... - a felvetéstől Tray láthatóan feszültebb lett.
-    Fogunk egy taxit. - vágta rá Yoh - Tray menj csak előre, ha gondolod. Mi pedig majd igyekszünk utánad.
-    Csak nyugi, már rendeltem fuvart. - lépett ki Ren is. A társaság meglepetten meredt rá. - Idehozzák az egyik kocsinkat, majd bemegyünk azzal. - magyarázta tovább látván a zavart tekinteteket.
-   Remek ötlet Ren. - vigyorodott el Yoh, miközben már a kabátját rántotta magára. Tray azonban már ekkor útnak indult volna, nem volt kedve itt várakozni, amíg Tao fuvar megérkezik. A türelem sose volt erőssége. Épp azt fogalmazta magában, hogy miképp utasítsa vissza a lehetőséget, hogy előre mehessen mikor kintről dudaszó hallatszott.
-   Akkor indulhatunk is. - vágta rá a Tao vezér, azzal felhúzva csizmáját előrement az udvarra. Ren nyomában pedig szorosan ott voltak a többiek is. Yoh csukta be maguk mögött az ajtót, mikor is Faust állt meg értetlenül a folyosón.
-    Hova mentek Yoh? - szólt a fiú után, aki már nem hallotta az orvos szavait. - Történt valami? - nézett a konyhában sürgő-forgó kétségbe esetten kapkodó Ryora, aki meglepetten konstatálta, hogy Faust és Jocó eddig a fürdőben ragadva minden fejleményről lemaradt. Teljesen megfeledkeztek róluk.

-    Te fogsz vezetni? - képedt el Tray az első ülésen. Ren becsapta maga után a kocsi ajtaját miután kitessékelte a sofőrt, azzal az indokkal, hogy úgy sem férnének el ennyien kényelmesen a kocsiban.
-    Miért? Inkább te akarsz? - nézett hátra, majd a visszapillantó tükrökre, ekkor a többiek már a biztonsági övet csatolták be, a Tao vezér pedig várakozás nélkül gázt adott a kocsinak, majd egy könnyed kormányrándítással vett egy jobbra kanyart a kapunál.
- Nem igazán tudok...! - vallotta be Trey, fennhangon, miközben dermedten kapaszkodott a kocsi minden használható pontjába, Yohék szintúgy tettek, miközben Ren az útra kanyarodott és átérve a hídon méglentebb nyomta a pedált az autónak nevezett szörnyeteg, amiben ültek nyugodtan gyorsult be egyenesben.
- Ren, biztos, hogy rendben van, hogy ennyi italozás után te vezetsz? - kérdezte aggódva Yoh, miközben kezével megkapaszkodott a fiú első ülésének támlájában.
- Nem tudom, te hogy vagy vele Yoh, de a ma hajnali hírek után tök józannak érzem magam. - jegyezte meg a kínai fiú. - Talán valami gond van ezzel? - kanyarodott ki egy határozott kormányfordítással a főútra, és egy egész ügyes manőverrel vágott be az egyik közeledő kocsi elé.
- Dehogyvangondcsaknemszeretnékmeghalni! - hadarta fennhangon Tray, miközben az ablak és a műszerfal közötti részbe kapaszkodott.
- Gyorsan akarsz oda érni a kórházba Trey vagy tartsam be az összes pirost? - korholta le Ren, mire a fiú heves bólogatásba kezdett. A Tao vezér talán még magának sem vallotta be, hogy nem csak barátja kedvéért gyorsulta túl a megengedett maximumot.
Az északi fiú csak az útra meredve figyelt feszülten, igaza volt Rennek ő siettette a többieket az imént és minden perccel csak nőtt benne a feszültség. Yoh szélesen vigyorodott el mikor látta, hogy Ren milyen higgadtan és könnyedén vezeti a kocsit, miközben ő maga érzte, hogy az ülésbe préselődik. Eltűnődve figyelte barátja arany tekintetét a visszapillantóban, amiket Ren most szigorúan az útra szegezett. "Ma csupa meglepetés a srác."
Az Asakura fiú látta, a tükörből, hogy mögöttük már világosodik az ég alja. Úgy tűnhetett, mintha autójuk a napfelkelte elől menekülne az éjszakába. Hamar a belvárosban találták magukat, Ren egyszer sem fékezett az út alatt, olyan rutinnal kezelte a járművet, ahogy valószínűleg csak gyakorlott sofőrök szokták. Beérve a városba meglepő módon kevesen voltak az utakon, még túl korán volt a csúcsforgalomhoz, a felhőkarcolók gyors egymásutánban suhantak el mellettük, amint a felüljárón száguldottak a következő főkereszteződés irányába. Morty csodálkozva meredt az ablaküvegen át csendes kiürült városra.
-    Azt kell mondjam, nagyon szép a város, főleg így kora hajnalban. - csodásnak tartotta, ahogy felkelő napsugarak megcsillannak a hatalmas üvegépület ablakain, tükröződésükkel megvilágítva a belváros üres utcáit. Ők pedig csak úgy száguldoznak az úton egy méreg drága autóban.
-     Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus alkat vagy Morty. - jegyezte meg Ren halvány mosollyal az arcán, az autó közben egy éles jobb kanyart vett ismét egy kereszteződésnél. Nem lehettek öt percnél hosszabb ideje a kocsiban, de már a kerületi fő úton száguldottak végig a kórház irányába.

***

Haru a baleseti folyosóján lévő tömegben ücsörgött egy betegágyon. Arcához szorított egy vattapamacsot, hogy elálljon a bőrén lévő horzsolás vérzése. Csuklóját alapos kötés takarta, akárcsak lábait. Mikor a motor ráborult és maga alatt tolta a földön a lány komoly sérüléseket szerzett, de hála az égnek nem lett komolyabb baja. Nem tört el semmije, egy kisebb agyrázkódástól eltekintve, de órákkal a baleset után már egyáltalán nem forgott vele a hely.
A folyosó végén volt a főbejárat, tisztán hallotta mikor egy kisebb csapat vonult be a recepcióhoz, mert egészen megtörték a kórházban uralkodó csendet, a halk alapzajt csak a nővérek sutyorgása és a gépek ütemes hangjelzései adták.
A fiatal lány az érkezők irányába nézett és bár látása nem tisztult ki teljesen hamar felismerte barátait. Felcsillant a szeme mikor meglátta Treyt, amint felé szalad a folyosón. Az északi fiú pillanatokon belül ott termet, míg a többiek még megköszönték az útbaigazítást a recepciós nővérkének.
- Haru! Jól vagy? Nagyon megsérültél? - fékezett be a fiú és a lánnyal szemben állt meg, majd két kezével megkapaszkodott a betegágy szélein a lány combjai mellett. Haru egészen belepirult Trey közelségébe, aki most láthatóan fel sem mérte a személyes távolságot. Egy pillanattal később megcsapta Haru orrát az alkohol illata, ami a fiúból áradt.
- Igen, azt hiszem, csak nagyon kimerültem. - emelte el arcáról vatta pamacsot. - Gyorsan ide értetek. - mondta őszinte meglepettséggel a lány.
- Ren vezetett. - viccelődött Yoh mosolyogva, majd a többi fiú is körbe állta lányt, de ők hagytak neki levegőt Treyel ellentétben. - Mondott valamit az orvos? Bent fognak tartani? - érdeklődött a fiú.
- Nem, azt mondták haza mehetek, ha jobban érzem magam és, hogy hívjak valakit, aki hazakísér, de még nem telefonáltam haza. - nézett maga elé zavartan. - Fogalmam sincs mit mondjak, mi történt... - nézett végig a társaságon kérlelő tekintettel, remélve, hogy nekik akad ötletük.
- E miatt ne aggódj. Láttuk a felvételt, elég durvát repültél a motorral. - mondta Ren komoly hangon. Amiből Haru hamar leszűrte, hogy a Tao fiú aggodalmát fejezte ki és ez kellemes melegséggel töltötte el. - Egyértelműen rátok támadtak a nyílt utcán. Mára ezzel lesznek tele a hírek. Na meg... a sámánokkal. - mormogta végül félre pillantva komoly mély hangján.
- Kitalálunk valamit Haru, ne aggódj. - lépett végül a lány mellé Trey és háttal neki dőlt a kocsi oldalának, ami a fal mellett pihent, így most egészen a falnak gördült. - Mondd, Hiei még mindig a műtőben van? - kérdezte feszült aggodalommal.
- Igen, még nem jött ide senki azóta. Nem mondták meg milyen a sérüléseket szerzett, arra kértek értesítsem a rokonait, de mondtam nekik, hogy egyedül él japánban.
- Jól tetted. - értett egyet Trey, aki már nehezen tudta leplezni aggodalmát. Hihetetlenül félt, hogy Hieinek valami komoly baja esett és az arcára ülő feszültsége Ren figyelmét se kerülte el. Tray arca fal fehér volt mióta csak megtudták mi történt a lányokkal.
-  Haru, amíg várunk... el tudnád mondani, mi volt pontosan? - kérdezte Ren, hogy addig is terelje a témát a vészterhes gondolatokról.
- Nem láttam sokat, de a két férfi, akik az utunkat állták nagyon emlékeztettek azokra, akikkel a parkban találkoztunk. A fegyveres egy sámán volt, a másik pedig médium. Ugyanazt akarták Hieitől, amit Treytől is. A szellemet és az orákulumot, de a harcot nem láttam, a kocsik miatt nagy volt a zűrzavar és a motor pedig majdnem az egész kilátást eltakarta. Végül Hiei segített kimászni a motor alól, mikor sikerült egy rövid időre távol tartania a két férfit, aztán megjelent a rendőrség és a mentők, de addigra hűlt helyük volt.  
A fiúk csendben figyelve hallgatták végig a történetet, majd mind elmerültek a gondolataikban néhány perc erejéig.
- Azért nagyon furcsa, hogy te mindkét támadásnál jelen voltál. - jegyezte meg a Tao vezér.
- Ren! - háborodott fel Trey és Morty egy emberként. Harut csak egyszerűen meglepte a felvetés ő ezen még el sem gondolkodott.
- Szerintem Rennek igaza van. Kicsit tényleg szokatlan, hogy mindkét alkalomnál ott voltál Haru. Talán jobb lenne, ha nem mennél egyedül sehová most egy darabig. - vágott közbe Yoh kedvesen.
- Dehát, nem engem akartak megtámadni. - nézett meglepetten a lány felváltva a két fiúra.
- Valóban. Talán ez csak véletlen, de az ilyesmit, akkor sem szabad félvállról venni. A sámánok világában ritkán vannak pusztán véletlenek. - tette hozzá Ren. - Majd én hazaviszlek.
Harut egészen megdöbbentette Ren válasza és az ajánlat, hogy hazakíséri, hogy ne legyen egyedül. Úgy emlékezett a régi Ren közel sem volt ilyen előzékeny és figyelmes, olyan sokat változott. Jó értelemben. Merengett el egy pillanatra, de neki most mégis akadékoskodnia kellett.

- Nagyon kedves vagy, de nem akarlak feltartani. Őszintén hiszem, hogy nekem ehhez semmi közöm sincs, és nem lehettek folyton a sarkamban, hogy megvédjetek. - magyarázkodott. Morty azonban Yoht megelőzve válaszolta:
- Hidd el Haru, nekünk ez nem gond. A gond most az, hogy az emberek tudomást szereznek a viadalról és a sámánokról is. Fogalmunk sincs mit vált majd ki belőlük, főleg, hogy a hírekben egyenesen egy közúti balesetet mutattak be az ügy kapcsán. Vigyáznod kell magadra, erős médium vagy és szükségünk van a segítségedre, nem bánthatnak. - a fiú láthatóan már alaposabban átgondolta a dolgokat a kórházba jövet.
- Komolyan bekerült a hírekbe a baleset? - rázta a fejét hitetlenkedve.
- Igen. Valaki kamerával vette fel egy lakásból a jelenetet. - bólintott Trey. A fiú karjait összefonva bámulta cipőjének orrát. Igazán próbált a beszélgetésre figyelni, de Haruval ellentétben az ő figyelmét nem sikerült elterelni a feszültségről, ami mélyen a gyomrában szorított.
- Jó reggelt. - köszönt az orvos, aki a kis társaság fölé magasodva állt meg. Egy európai férfi volt, kísértetiesen magas alakkal. - Befejeztük a műtétet kisasszony, mostmár bemehet a barátnőjéhez. - majd biccentett a fiúknak is. - Dr. Stevenson örvendek. Önök barátok? - érdeklődött.
- Tao Ren. - biccentett vissza a fiú, miközben barátai kórusban köszöntek jó reggelt a férfinak. - Igen, nem vagyunk családtagok, de megtudhatnánk, hogy van?
- Nos, fiúk és Haru, azt kell kérjem, hogy ha bementek ne maradjatok sokáig. Nagyon kimerült, de a műtétet igen jól viselte, nem volt komplikáció. Setsuna kisasszony a lapockáján szerzett egy igen komoly sérülést a fegyvertől, amivel rá támadtak és a térdcsonton is van roncsolódás, de rendbe fog jönni. Természetesen rengeteg pihenésre van szüksége, úgyhogy két hétig a kórházban kell maradnia.
Trey és Haru egy emberként lélegzett fel és a többiek arcán is a megkönnyebbülés látszott.
- Haru ön is elég komoly sérüléseket szerzett egy ekkora gép agyon is nyomhatta volna, kész csoda, hogy a lábszárcsontja épségben megúszta. - nézett a lányra, aki fülig vörösödött mikor mindegyik fiú rápillantott őszinte csodálattal. A doktor a nála lévő kórlapra pillantott a mappában, így folytatta. - Setsuna kisasszony még néhány zúzódást, horzsolást és apróbb vágásokat is szerzett, azonban találtam olyan nyomokat is, amik nem mai nap szerzett. Jól gondolom, hogy sportol valamit? - pillant a társaságra.
- Ümm, igen, vannak edzései hetente többször is. - válaszolja Tray.
- Ma is volt edzése a balesete előtt nem sokkal. - teszi hozzá sietve Morty, akinek azonnal eszébe jut, hogy bizonyára a mai viadalokról is vannak sérülései, biztos, hogy ezt fedezte fel az orvos.
- Mindent értek. - bólogat elgondolkodva, majd összecsukja a dossziét. - Ez esetben megkérem Önöket, bár figyelmeztetni fogom őt személyesen, hogy miután elhagyta a kórházat még egy-két hétig tartózkodjon az edzéseitől, a teljes gyógyulása érdekében.
- Figyelni fogunk, hogy ne erőltesse meg magát. - ígéri Asakura.
- Remek, nagyon köszönöm. A D308-as kórterembe vitték az épület másik szárnyában van, az egyik asszisztens szívesen megmutatja majd az utat. Kérem önöket, ne ébresszék fel, hagyják, hogy kipihenhesse magát, kimerítő éjjel van mögötte.
- Köszönjük szépen! - nézett hálásan az orvosra Asakura, aki csak bólint válaszként.
- Haru kisasszonynak sikerült elintéznie, hogy valaki haza vigye? - érdeklődött a férfi.
- Igen, kocsival jöttünk, úgy hogy hazaviszem. - szólt közbe Ren mielőtt a lány válaszolhatott volna.
- Remek, akkor jobbulást kívánok és kérem, jöjjön vissza a jövőhét második napján kötözésre. - emlékeztette még a férfi, majd biccentéssel köszönt el a társaságtól, végül sietve távozott magukra hagyva a fiatalokat.
Ren gyanús tekintettel sandított az orvos után, de végül elengedte zavaros gondolatait.
- Lábra tudsz állni Haru? - kérdezte Trey miközben a kezét nyújtotta a lánynak, hogy lesegítse az ágyról.
- Azt hiszem... - kapaszkodott a fiú kezébe óvatosan, miközben lecsúszott a hordágyról. - Köszönöm Trey. - hálálkodott a fiúra pillantva. Morty és Yoh indultak előre az asszisztens kisasszony felé véve az irányt.

A médium tanonc az északi sámánba karolva követte a többieket, Trey látta a lány bágyadtságát és biztosabbnak vélte, ha kíséri őt az úton, ami igen zavarba ejtő lehetett Haru számára, Ren figyelmét ugyanis nem kerülte el, hogy mióta megérkeztek Trey a lány közelében volt, ami a médiumot újra és újra zavarba ejtette. Magában azon kezdett töprengeni vajon mi mindent hagyott ki ebben a három évben, amíg Kínában volt.
Pár perccel később már a D308-as kórterem ajtaja előtt ácsorogtak. Mielőtt beléptek az asszisztens hölgy mégegyszer megkérte őket, hogy ne zavarják sokáig Setsuna kisasszonyt.

- Akkor csak csendesen, oké? - nézett még Yoh a többiekre, majd benyitott óvatosan.

A szobán sötétség uralkodott, egyedül az utcáról az ablakon át beszűrődő hajnali félhomály adott némi sziluettet a szobában lévő dolgoknak.

Asakura ment előre mint általában, a többiek pedig őt követték, nagyon figyeltek, hogy ne csapjanak zajt. Ren zárta be az ajtót maguk mögött, miközben szép csendben mind az ágy köré gyűltek. Hiei egyedüli emberként feküdt a teremben, meglehetősen szörnyen festett. Arcát, karjait kötések fedték, kezébe infúziót kötöttek, arca meggyötörtnek és kimerültnek tűnt, valóban egy kemény műtét lehetett mögötte.

Haru és Trey az ágy végében álltak meg, a lány ajkai elé kapta kezét, mikor megpillantotta barátnője arcát. Még sosem látta így Hieit, a látvány most jobban megviselte, mint hitte volna. Trey nem mozdult a barna hajú lány mellől hagyta, hogy a médium továbbra is belé karoljon. Csendben merengve figyelte az alvó sámánt, fejben mégis magát átkozta, amiért hagyták a lányokat egyedül elindulni és azért is, hogy nem beszéltek Hieinek, a Harut és őt ért támadásról. Gombóc volt a torkában, de nem akart gyengének látszani a fiúk előtt és persze Haru miatt is igyekezett tartani magát. Érezte, hogy mennyire megviseli őt a dolog, bizonyosan le volt sokkolva, hisz egy nap kétszer is sámánok támadtak rá és tanuló médiumként tehetetlen még az ilyen helyzetekben.

Morty, barátja Yoh mellett ácsorgott, alig volt egy fejjel magasabb, mint az egyébként is magasra állított kórházi ágy. Sokat fecsegő barátjuk most szóhoz sem jutott, néhány órával ezelőtt még Hiei meccseit kísérte figyelemmel. Látta, hogy a lány kitartóan küzdött végig magát az ellenfeleken, és be is jutott a viadalra. Most pedig itt feküdt kiterítve egy nyílt utcán történt támadás miatt. "Vajon előre tervezett volt? Tudták, hogy a viadal után kell rá támadniuk? Hisz olyan kiszolgáltatott lehetett addigra, mégha azt is mutatta felénk, hogy jó erőben van. Vagy egyszerű véletlen, hogy épp Hieit találták meg? Egyértelmű szabálytalanságot akartak elkövetni a versennyel szemben, de... talán mégsem olyan egyértelmű ezaz egész. Ki állhat a háttérben?" Hieinek éjszakára alig maradt ereje, hogy megvédje magukat az ellenségtől, most Morthy is szörnyen érezte magát, hogy így kell látnia a sámánt. Meg kellett vallania, hogy mostanra nagyon is megkedvelte a félvér lányt. Bár eleinte meg volt győződve róla, hogy az ellenségeik sorát gyarapítják Yaroval titokban, mostanra mégis minden kétségét eloszlatták e felől, ezek ketten.
Ren fürkészte Hieit próbált a lány sámán energiáira koncentrálni, de csak valami halvány lüktetést érzékelt felőle. "Úgy tűnik teljesen kimerítette magát, a sérülések és a kimerültség. Bizonyos, hogy hosszú időbe telik majd felépülnie." Komorodott el a gondolatra.

- Yaro, itt vagy? - érdeklődött kellemes hangján Yoh, akinek a hangja most is nyugtató hatással volt a társaságra. Mindannyian engedtek a vállukban lévő feszültségből, ahogy átjárta őket a kellemes nyugalom érzete.

- Igen, Yoh. - jelent meg a harcos szelleme a sámán fiú hívására. Rennek végre volt ideje alaposabban szemügyre venni Hiei védőjét. Mikor a házban futólag találkoztak meglepetésként érte, hogy a srác, aki korábban folyton Hiei nyomában loholt mint egy testőr, most újra szellemé vált. Hirtelen felrémlett benne, hogy annak idején meg sem kérdezte Hieit és Yarot, hogy vált a férfi szelleméből egy élő lélegző emberré. Annyi minden kavargott benne akkoriban, pedig ez abszolút nem elhanyagolható kérdés. Korábban azt hitte ez nem működhet, hogy csak sámán mese, a holtakat nem éleszthetjük fel. Ezt éppen Faust tudja leginkább. Yaronak mégis sikerült az amire oly sokan vágynak. Most pedig ismét elveszítette emberi mivoltát és Rennek meg kellett tudnia a teljes a történetet.

A Tao vezér merengve figyelte a férfit, akivel mostmár majdnem egyidősnek érezhette magát. Yaro életében alig lehetett idősebb, mint ő most. A fiú mályvaszín tekintete átható keserűséggel fúródtak Asakuráéba. A hosszú halványkék tincsei kuszán omlottak arcába, hátul borzosan álltak, tarkójától pedig egy hosszabb tincs lógott le háta közepéig. Megviselt sötétkék árnyalatú sálat viselt, amiben kör alakú minták sorakoztak, azonban annyira lekoptak, hogy kivehetetlen volt a minta. Talán a családjának a címere lehet. Egész öltözékét a tenger és éjszakai égbolt árnyalatai uralták, valamint egy kevés fekete és mályva színesítette. Szokatlan színkombináció, szokatlan öltözékkel. Vajon ez a fiú tényleg japán? Olyan felsőt viselt akár a kungfu harcosok, az öve egy vastag anyag öv volt, amit egy vékony fekete kötélt szorított le. Ruhájánák nem volt ujja a vállánál egy ívesen kialakított szegélyben végződött. Nadrágja akár a harcművészeké, de valamivel testhez állóbb anyag. Ren annyira belefeledkezett az elemezgetésbe, hogy Yoh hangja hirtelen zökkentette ki.

- A véleményedet szeretném hallani. Mi történt pontosan? A felvételekből nem sokat láttunk. - mélyesztette kezeit zsebébe a fiú. Yaro gondterhelt tekintete sámánjára siklott. Egy pillanatig elmerengve figyelte a lányt, közben valami mintha motoszkálni kezdett volna a ruhája alatt, hirtelen felbukkant kis sárkány szelleme is és régi szokásához híven a fiú nyakára tekeredve telepedett meg kényelmesen a szélesen elnyúlva vállain.

Yaro halk szusszanást hallatott, mikor sikerült rávennie magát, hogy elmesélje mindazt, ami történt.

- A sámán, aki az utunkat állta meg akarta szerezni Hieitől az orákulomot a médium pedig engem. Azt akarták, hogy ne indulhasson a bajnokság további köreiben, ezért mikor nem sikerült megszerezniük amiért jöttek, mindent megtettek, hogy kiejtsék a versenyből. - a szellem csak most emelte újra Yohra lila tekintetét, Asakura szintén az övéit fürkészte, majd halk sóhajjal vette tudomásul a hallottakat. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, amíg átgondolta a dolgot, majd az ágyon fekvő sérült lányra emelte barna szemeit. 

- Ti mindent megtettetek, most a legfontosabb, hogy Hiei felépüljön a következő küzdelemig. - nézett ismét a védő irányába. - Te nem hibáztál Yaro, ne emészd magad. - jelentette ki megnyugtatón, hisz látta a férfin, úgy érezte kudarcot vallott az éjjel. A védő arcára keserű mosoly kúszott Yoh biztató szavai ellenére. Szerette volna, így érezni. Igazán.

Ren csendben figyelte a jelenetet, mivel az ajtóhoz közelebbi oldalán állt meg az ágynak, a többiekre nézve a hatalmas ablakokból beszűrődő fények miatt csak sziluetteket látott.

- A támadók minden bizonnyal kétségbe esetten cselekedtek, tegnap délután Treyt is megtámadták az orákulumáért... - jelentette ki, szavait egyenesen a szellemnek intézve, aki rögtön felfigyelt a hallottakra, hisz ezt az este nem említették meg. Az északi fiú idegesen kapta fel a fejét, szemei szinte szikrákat szórtak, ahogy a Tao vezérre nézett. - Ren! - háborgott, azonban a fiú ügyet sem vetve barátjára, folytatta. - ...és majdnem ott is hagyta a fogát, mert egyedül próbált megküzdeni velük. Raadásul Haru is veszélybe került, mert Treyel együtt tartott Yohékhoz, mikor megtámadták őket.

Yaro egyik döbbenetből a másikba esett, nem hitt a fülének, előbb Treyre, majd Harura nézett, a lány még mindig a sámán fiú karjába kapaszkodva támaszkodott és bár a többiek nem láthatták most fülig vörösödött.

- Ez igaz? - figyelte a védőszellem a fiatal párost, és bár Trey bosszús volt, mert nem akarta, hogy Hiei megtudja mindezt most bólint. - Így volt, Ren mentett ki minket.

- Szóval, ez nem az első eset volt és Trey te... - fürkészte Yaro az észeki fiút.

- Azonnal hívtam Faustot, Ren cipelte el Yohékhoz, szerencsére Faust már várt minket és rögtön tudta mit kell tenni. Anna is segített. - tette hozzá Haru sietve.

Yaro újra sámánjára emelte lilás szemeit, hirtelen könnyebbült meg, ahogy a sziklányi kődarabok legördültek a mellkasáról. Mégis szörnyen aggasztották a hallottak és kissé dühös is volt, hisz talán megelőzhették volna mindezt, ha a fiúk elmondanak mindent még tegnap Asakuráéknál. Azonban be kellet látnia, ez sem menthette volna meg őket az éjjeli eseményektől, ismerve Hieit nem tudták volna lebeszélni arról, hogy haza menjen. "Nem aggasztotta volna, hisz egy napon is két támadás túl nagy véletlen lenne... ami mégfurcsább, hogy pont Trey és Hiei volt a célpont. Vajon miért pont ők ketten? Viszont, az is lehet, hogy itt most Haru az összekötő kapocs, hisz mindkét támadásnál jelen volt." - töprengett magában, tekintete ismét a fiatal médium lányra vándorolt, akit láthatóan még mindig feszélyezett valami.

- Yaro, kérlek, mondd meg neki, ha felébred, hogy jelentkezzen, ha már picit jobban van, szeretnék bejönni hozzá. És azt is, hogy sajnálom, ami történt. Megmentettétek az életemet... ti is. És ezért szörnyen hálás vagyok. Nem tudom, hogy hálálom majd meg nektek. - nézett végig a társaságon, hisz épp annyira lehetett hálás Yaronak, mint Rennek, Treynek és a szellemeiknek, ha ők nincsenek tragikus következmények történhettek volna.

- Ne emészd magad Haru, a lényeg, hogy épségben vagy. - nyugtatgatta Trey, bátorító hangján.

- Most megyünk, hagyjuk Hieit pihenni, de majd bejövünk, amint fogadhat látogatókat. - nézett biztatóan Yarora Asakura, majd a többiekre nézve csendben tette hozzá - Menjünk haza.

- Hősiesen helyt álltál, ahogy egy védőnek azt kell. Ha bármiben segíthetek... - nézett rá a szamuráj szelleme.

- Köszönöm Amidamaru. Csak legyetek résen, meg kell tudnunk kik voltak a támadók és kinek a parancsait követik.

Yoh védőszelleme bólintott majd, utolsóként lebegett ki a helyiségből magára hagyva Hieit és védőjét a sötét, csendes kórteremben. Amidamaru a falon át lebegve csatlakozott sámánjához.

Odakint a kis társaság csendesen távolodott a szobától, de Trey nem bírta sokáig magában tartani mérgét.
- Kösz Ren, hogy beárultál Yaronak. - pillantott oldalra a fiúra - Direkt nem beszéltünk ám nekik erről. - piszkálta, és bár a Tao vezér replikára nyitotta száját Yoh közbe vágott.

- Itt volt az ideje elmondani nekik. Yaro magát hibáztatta a történtekért, pedig lehet e mögött egy tervezett támadás áll, amire nem készülhettek volna fel, főleg egy selejtező után nem. - hunyta le szemeit egy pillanatra miközben kezeit zsebébe mélyesztette, majd Treyre emelte ébenfekete tekintetét - Megakartuk kímélni Hieit az aggodalomtól, hogy megsérültél. Jogos volt, hogy féltetted ettől a hírtől, és jogod volt akkor és úgy elmesélni neki a történteket, ahogy jónak látod, de most újabb támadás történt, amiben ő is megsérült. Meglehet, hogy ugyanazoktól a támadóktól. Így mostmár nem csak miattad kell aggódnia. - Yoh ismét a kórház folyosójára emelte tekintetét, aminek végén már látta a liftet, ami visszaviszi őket a parkoló szintre. Trey szóhoz sem jutott. magában emésztgette barátja szavait. Asakura most újra rájuk nézett. - Hieiéknek tudniuk kellet az igazat, hogy megvédhessék magukat. Mi szerencsére sok időt töltünk együtt, mert egy helyen lakunk, de Hiei és Yaro néha külön utakon járnak és nincs mindig mellette egy másik sámán, hogy egyenlően harcolhasson és megvédhesse magát, ha ismét megtámadják.
- Ez nem igaz. Souske nagyon is sokat lóg vele. - nézett félre kissé durcás tekintettel az északi, de hangsúlya is rögvest elárulta érzéseit.
Yoh mosolyogva rázta meg a fejét. - Ren. Jól tetted, hogy elmondtad. - zárta le végül monológját a Tao vezérre nézve, aki szemének sarkából pillantott vissza aranyszemeivel a fiúra.
- Még szép, tök fej. - állt meg a lift mellett, miután megnyomta a hívó gombot.
- Igen, ez már határozottan hiányzott. - nevetett fel Asakura, mire Haruban is rögtön engedett az eddig gyomrát feszítő érzés. Yoh vidám hangja most mosolyra görbítette a lány ajkait is.

A barna hajú lány óvatosan ült be az anyósülésre miközben Trey egy pillanatra sem engedte el őt gyengéden fogta a lány finom ívű, puha kezeit. - Így ni, csak óvatosan. - karolta át hátulról is, míg biztonságban helyet nem foglalt az ülésen. A Tao fiú megkerülve járművét a kocsi jobb oldalára lépve nyitotta ki az ajtót, de mielőtt beült Yoh még hozzá tette.
- Ren, jöhetsz látogatóba máskor is. - mosolyodott el kedvesen, mire a fiú magabiztos mosolyt húzott ajkaira.
- Hm. Ne hidd, hogy megszabadultok tőlem, most hogy folytatódik a bajnokság, fel kell fejlesztenünk ezt a két lükét. Bár az én szintemet sosem tudják behozni, de azért próbálkoznunk kell. - siklott tekintete Treyre.
- Héj! - hallottak egy hatalmas koppanást a kocsiból, Trey felháborodott hangját követően. - Au-au-au... - masszírozta meg feje búbját a fiú, mikor kiegyenesedett a kocsi mellett, az imént túl hevesen reagálva próbált kiegyenesedni. - Ne légy olyan öntelt, simán hozom a szintedet! - mutatott Renre fenyegetőn.
- Na ezt még teszteljük. - fúrta arany szemeit, Trey feketéibe, hangja játékos kekeckedésről árulkodott.
- Benne vagyok! - csapot ökölbeszorított kezével a kocsiháztetejére.
- Hé, srácok nyugi! Ne most kezdjétek, Haru biztos szeretne pihenni. - vágott közbe Morty sietve mielőtt ezek ketten újra egymásnak esnek.
- Igazad van Morty. - lépett egyet hátra Trey, majd becsukta a lány oldalán lévő ajtót. - Nagyon vigyázz rá Ren. - fúrta újra tekintetét a Tao fiúéba, akinek töretlenül magabiztos mosoly ült ajkain.
- Ne aggódj. Velem biztonságban van. - ült be Ren is a kocsiba, fejével előrehajolva, majd berántotta maga mögött az ajtót. Az északi fogszorítva hunyta le szemeit, hogy ne vágjon vissza, de a szeme így is tikkelni kezdett, de azután sietve kieresztette a fáradt gőzt. Haru letekerte az üveget mikor Trey jelezte, hogy mondani szeretne még neki valamit. A fiú az ablak szélére támaszkodott és közelebb hajolva az üveghez, átható tekintetével komolyan nézett Haru barnáiba. - Maradj otthon és pihenj sokat, rendben? Ne vedd félvállról a sérülésed és, ha mégis kiakarsz mozdulni valahová hívj és elkísérlek, nem maradhatsz egyedül. - emlékeztette újra.
- Nagyon köszönöm Trey. - mosolyodott el a médium. Gyomrát furcsán jóleső szorítás fogta el, érezte, amint szíve zakatolni kezd, az északi fiú még sosem nézett rá ilyen átható tekintettel. A jégsámán elmosolyodott, majd bólintott, és két lépést hátrált az autótól, hogy a fiú kiállhasson a parkolóból.
Ren kiállás közben kanyarodott jobbra, majd a kijárat felé vette az irányt. Haru látta a visszapillantóból, amint a fiúk még integetnek nekik, majd lassan ők is elindulnak vissza a liftekhez. Kocsijuk könnyedén gördül a kijáratig és kicsekkolást követően az emelkedőn is pillanatok alatt felgurultak a felszínre. A médium nem kötötte be magát, de Ren nem is kérte erre, a sérülései miatt egyébként sem szándékozott a sebességhatár fölé nyomni kocsit, mint idefelé jövet. A lány csendesen figyelte a Tao fiú vezetési stílusát, olyan higgadtnak és nyugodtnak tűnt, mint mióta megérkeztek a srácokkal a kórházba. Olyan szokatlan volt számára, hogy Ren megtanult vezetni, nem nézte volna ki belőle, inkább annak a típusnak gondolta, aki mindenhová elviteti magát a sofőrrel.
- Mi az? - pillantott Harura hirtelen, aki azonnal fülig vörösödött zavarában, hogy Ren bámuláson kapta, így rögtön mentegetőzésbe kezdett.
- Semmi, igazán. Mindössze, meglepett, hogy tudsz vezetni. - kapta tekintetét az útra. - Otthon... tanultál meg?
- Persze. Nem sokat jártam Japánban az elmúlt három évben. - lassított be a sárga lámpánál, majd mikor pirosra váltott megálltak előtte. Hat óra is elmúlt, kezdett belendülni a forgalom.
- És mondd... nem szokatlan az itteni bal kéz szabály? -  kíváncsiskodott tovább a lány.
- Mi? - nézett Ren értetlenül.
- Hogy jobb oldalt van a kormány, és egyébként is bal kéz szabály van itt érvényben. Úgy tudtam Kínában pont fordítva van. - érdeklődött tovább.
- Meglehet szokni. - vonta meg vállát a fiú. - Haru pihenhetsz, nem muszáj beszélgetnünk. - gördültek tovább át a kereszteződésen.
- Ne haragudj, fecsegek össze-vissza. - pillantott maga elé kissé elszontyolodva, ami Ren figyelmét sem kerülte el. Magában halkan sóhajtott, miközben szeme sarkából végig mérte a lányt.
- Úgy értettem, csak nyugodj meg. Ne érezd magad feszélyezve, rendben? Beírnád a GPS-be a címedet? - mutatott az eszközre - Rég jártam nálatok, csak az irányra emlékszem.
- Persze. - hajolt közelebb a lány a műszerfalon lévő navigációhoz, majd zavartan mosolyodott el. - Bocsi, de ez nekem kínai. - nevetett fel.
- Ja tényleg, bocs. - mosolyodott el a fiú is, majd elindította a programot, kiválasztotta a pontot, ahová a címet kell írni. - Ide kell bevinni. - mutatott a képernyőre, így Haru egy bólintást követően elkezdte bepötyögni a helyet.
Miután a GPS beüzemelésével végeztek Ren egyenesen a Kawazuki birtok felé vette az irányt. A médium lány most hátradőlve, nyugodtabban élvezte a kocsikázást, már nem érezte magát feszélyezve, annyira mint mikor elindultak. Nem akart a Tao fiú terhére lenni, de most úgy érezte talán valóban nem csal udvariasságból ajánlotta fel a segítségét. Az úton kisebb csendbe burkolóztak, Ren mellett a kocsiban ülve most nagyon megnyugtató volt. A sámán tökéletes nyugalmat árasztott magából, a lány Bason jelenlétét sem érzékelte most, szinte meghittnek érezte a pillanatot, ahogy az ébredező városon kelnek át ebben a hatalmas autóban, ami ilyen könnyedén és biztonságot nyújtón gördült a megadott célirány felé. Haru laposakat pislogott, ahogy a várost figyelte az ablakon át, úgy érezte, most igazán pihentetőt tudna aludni. Ren mellett tökéletes biztonságban érezte magát és egyfajta tiszta nyugalom járta át a lelkét, elfeledtetve vele az éjszakai borzalmakat és a két hirtelen támadás szörnyű eseményeit. A gondolatot, hogy talán ő miatta sérültek meg a barátai.